Perec és tea: kötetbemutató és kiállítás május 8.-án
Megjelent a Tündérkert projekt első kiadványa Tündérkert Perecesen címmel, a Perecesi Értéktár sorozat I. darabjaként! A füzet sok színes és archív anyaggal a település értékeit veszi számba: természeti és épített környezet, épített és szellemei kulturális örökség. A következő szám a műhelyben résztvevő diákok munkáira épül, és várhatóan nyár végén jelenik majd meg.
A nyilvános kötetbemutató május 8.-án lesz, délután 16 órától.
A kötetbemutató mellett egyúttal a Tündérkert II. fotós műhely kiállításának megnyitóját is várja az érdeklődőket!
Fotók – tavaszi kirándulás
Az úti cél ezúttal Telkibánya és Sátoraljaújhely volt, és mind a tavalyi, mind az idei műhelye résztvevő közül voltak jelentkezők.
Az első megállónk tehát Telkibánya volt, ahol a helyi múzeum vendégei voltunk, melyben a bányászat és ipar emlékeit, valamint a környékbeli ásványok és fauna jellegzetes képviselőit tekinthettük meg.
A következő állomás Széphalom volt. Itt elsősorban a Magyar Nyelv Múzeumának interaktív tárlatai voltunk kíváncsiak – többször ennyi időt is el lehetett volna bolyongani a különböző termekben…
A Kerék Csárdában megejtett ebéd után Sátoraljaújhely következett, pontosabban a bobpálya! A nagy izgalmak után pedig, levezetésként Újhely egyik patinás pincesorán, az úgynevezett Ungvári Pincék között tettünk egy sétát.
Perecesi Virtuális Túra
3D-s modell a múltbéli Pereces-bányatelepről virtuális tanösvénnyel.
Animáció:
Teljes oldal:
http://perecesitanosveny.hu/
Ami romlandó és múlik
Az egykor volt szép épületek pusztulását fényképezőgép objektívjén keresztül nézni – fura kettősség! Fáj, ami múlik, de izgalmas fotózni a képeken megjelenő festői rothadást. Vajon mi az a melankólia a mai fiatalokban, ami ennyire fogékonnyá és érzékennyé teszi őket a lepusztulás szépségének meglátásában és képpé tételében?
“Perec és tea beszélgetés” a Perecesi Közösségi Házban
Október 3.-án, csütörtökön került sor az újabb “Perec és tea beszélgetésre”, ezúttal a közösségi házban, Perecesen. Ezúttal a Fekete Gyémántok nyugdíjasklub és az Új Bányamécs Baráti Kör tagjainak mutatkozott be projektünk. A diákok munkáinak bemutatásán volt a hangsúly, így, a fotósok, filmesek és az e-sajtó/blog műhelyek munkáiból nyújtottunk bemutatót a projekt fő produktuma a Tündérkert oldal segítségével.
A nyugdíjasok egyúttal meghívást kaptak a másik Tündérkert oldal nyilvános, közösségi bemutatójára is, október 25.-re, ahol zenekarok fellépése mellett a valamikor bányatelep három dimenziós modelljét tekinthetik majd meg az érdeklődök.
A résztvevők a történeti kutatásba is bekapcsolódnak, és a beszélgetéssorozat egy újabb állomásával kapcsolatban is megállapodás született. Tehát: hamarosan folytatjuk!