Utómunka előzetes

Nem a levegőbe beszéltünk, mikor legutóbb említést tettünk róla, hogy rengeteg feldolgozásra váró nyersanyag lapul még háttértáraink mélyén. A tábor során számtalan felvételt készítettünk perecesi lakosokkal, azzal a céllal, hogy létrehozzunk egy dokumentumfilmet, melyben a helyiek gondolatai, érzései tükröződnek a városrésszel kapcsolatban. Tudtuk, hogy ez komoly vállalás, tovább kellett lépnünk a jól elsajátított elméleti ismereteken és technikai bravúrokon, hogy megküzdjünk azzal a talán legnagyobb kihívást jelentő feladattal, melynek a kamerájával egy közösség életébe bepillantást remélő filmes áll elébe. Kezdeti félelmeink, hogy nem tudunk a helyiek közelébe férkőzni nem igazolódtak be. Sőt, hamarosan a másik végleten találtuk magunkat: ijesztő mennyiségű nyersanyag gyűlt össze. Így vissza kellett térnünk elméleti és technikai ismereteinkhez, hogy valahogy formába öntsük “szerzeményeinket”. Mivel az utómunka feltehetően elhúzódik, úgy döntöttünk részleteiben bepillantást engedünk a munkafolyamatokba. Következzen tehát némi ízelítő:

 

logó-4b-

A hozzászólások kikapcsolva, de trackbackek és pingback-ek engedélyezve vannak.