A nemzetközi filmfesztiválhoz kapcsolódva rendeztük meg a “Perec és tea beszélgetést” (II. Tündérkert találkozó és börze) szeptember 17.-én a Dőry-pincében. A rendezvényen a korábbi műhelyek és táborok résztvevői mellett a most induló 3D-s animáció-építészet műhely jelentkezői is, továbbá külsős vendégek is részt vettek.
Beszélgetőpartnerünk Martin volt, a fesztivál egyik szervezője, aki önkéntesként kezdte a CineFsten 5 évvel ezelőtt. Érdekes beszélgetés bontakozott ki sok kérdéssel a fesztivál történetével, a nevezéssel, a nemzetközi programmal kapcsolatban, a fiatalok betekintést nyerhettek egy helyi, ugyanakkor nemzetközi jelentőségű filmes találkozó életébe, mely azért is érdekes számunkra, mert javarészt ritkán látható médiatermékek (kisjátékfilm, animációs film, dokumentumfilm) versenyéről van szó, és a programunkban készült produktumok egy részének csatornájául szolgálat a jövőben.
A hozzászólások kikapcsolva, de trackbackek és pingback-ek engedélyezve vannak.