Filmes műhely – javában zajlik az őszi sorozat

Az álmok valóra váltásának folyamata rendkívül nehéz, embert próbáló és időigényes folyamat. Nem utolsó sorban nagyfokú éberséget kíván. Ebből adódóan egy időre a hallgatás homályába burkolózott a Tündérkert projekt videós műhelye, bár a háttérben lázas, de azért remélhetőleg nem verejtékszagú munka folyik. Az új csapat a Bulgárföldi Általános iskola 6. A osztályos tanulóiból verbuválódott, A diákok heti két alkalommal dugják össze a fejüket (szemüket, bár ez elég furcsán hangzik), hogy a képek zsoldosaként objektívjeik sortüze alá vegyék Perecest, a lehető legbarátságosabb szándéktól vezérelve persze.

csop04

A csapattal a fent vázolt probléma fényében – mert ugye a fény számunkra lételem – filmezünk, fotózunk, szintetizálunk az iskola nyújtotta keretek között. A résztvevők a megszokott elméleti előadásokat a filmnyelv természetéről és működéséről – ínyencség gyanánt – már a nyári műhely alkotásaival illusztrálva élvezhette végig, jelen pillanatban pedig a kreatív szakasz zajlik, azaz két, egymással párhuzamosan dolgozó kis csoport gyakorolja a videózás technikai fortélyait. A képzés pillanatnyilag a legizgalmasabb fázisában tart, hiszen a gyakorlati foglalkozások után a résztvevők élesben, Perecesen fogják kamatoztatni tudásukat, és elkészítik önálló filmjüket. De ez még a jövő zenéje. Addig is a kamera forog, felvétel indul.

https://plus.google.com/u/0/photos/115557691045120328587/albums/5949805070277172241

logó-4b-

Egy hozzászólás van

  1. […] októberétől 2014 márciusáig tartott a Tündérkert projekt második videós műhelye. Mint arról korábban beszámoltunk, a Bulgárföldi Általános Iskola diákjaival dolgoztunk a projekten. A csapat érdeklődése […]

A hozzászólások kikapcsolva, de trackbackek és pingback-ek engedélyezve vannak.